Interjú világutazókkal: Charles Stevens, Will Hsu

Charles Stevens és Will Hsu 2016 májusában vágtak neki kerékpárral a Selyemútnak. Ők a legfiatalabbak, akik valaha vállalkoztak ennek az útnak a megtételére, amit kevesebben teljesítettek két keréken, mint ahányan megmászták a Mount Everest-et. Charles és Will nemrég lépték át a kirgíz-kazah határt 5,400km-t letekerve 57 nap alatt 5 ország érintésével. Most járnak félúton kalandjuk során.

Steep gravel uphill in Mongolia - Will Hsu (left), Charles Stevens (right)Steep gravel uphill in Mongolia - Will Hsu (left), Charles Stevens (right)

Barbara: Az első kérdésem rögtön az útvonalatokhoz kötődik, miért esett a választás a Selyemútra?
Charles, Will: Ez egy olyan útvonal, amit mindig is fel akartunk fedezni, a 10 000 km-es hossza alatt rengeteg változatosságot mutat fel. Gazdag a történelme és a kultúrája, mindemellett a világ legszebb, felderítetlen helyein vezet keresztül.

Barbara: Felmerült más útvonal is esetleg a tervezés fázisában?
Charles, Will: Első kézben Londonból szerettünk volna eltekerni Hong Kong-ba, de ennek megtételéhez nyolc hónapra lett volna szükségünk, ami nem fért bele sajnos az egyetemi év megkezdésének időpontjáig. Viszont minden áron keresztül szerettünk volna bringázni Ázsián a Selyemúton, ezért lerövidítettük az útvonalat. 

Barbara: Mennyi időre volt szükségetek egy ilyen nagy volumenű túra előkészítéséhez?
Charles, Will: Nagyjából 18 hánappal ezelőtt vágtunk bele a felkészülésbe. A legnagyobb kihívás a szüleink támogatásának megszerzése volt, amint ez sikerült hat hónappal ezelőtt, fogtunk bele a tényleges előkészületekbe és az edzésekbe. 

Barbara: Viszonylag kevés felszereléssel tekertek, segít nektek valaki a túra alatt? Hol szoktatok aludni?
Charles, Will: Mivel ez az első igazán nagy túránk, szükségesnek éreztük, hogy segítsenek minket út közben, ezért is kevés a felszerelésünk a kerékpárokon. Többnyire sátorban alszunk és a maradék felszerelésünket egy mikrobusz szállítja nekünk. Ez lehetőséget ad arra, hogy teljesítsük a napi  kb. 100 mérföldet (az idő szűkössége miatt fontos ütemterv-szerk.), ami szinte lehetetlen lenne egy extra 30 kg-os plusz súllyal. 

Altai Mountains in Russia - Will (left), Charles (right)Altai Mountains in Russia - Will (left), Charles (right)Barbara: Mennyire biztonságos az útvonal? Akadt valaminyen problémátok ezidáig? 
Charles, Will: Természetesen, mint minden kaland, ez is magában hordoz veszélyeket, azonban ezeket a felkészülésünk során megpróbáltuk minimálisra redukálni. Eddig leginkább a kutyák jelentették a legnagyobb veszélyt ránk, az emberek 99%-a, akikkel eddig találkoztunk, nagyon barátságosak voltak. Volt szerencsénk néhány rendkívül rossz sofőrhöz, azonban a többség toleráns velünk. Másik nagy kihívás a vízutánpótlás, főleg a sivatagos részeken, hol a dehidratáció egy valós veszélyt jelent.
Egyik éjszaka Mongóliában belekeveredtünk egy homok viharba, ami olyan erős volt, hogy el kellett hagynunk a tábort, bepakolni a sátrakat és menedéket keresni a legközelebbi faluban. Életünkben nem tapasztaltunk még ilyen erős szelet, nagyjából 60-70 mérföld/óra sebességgel fújt, és még másnap is tele volt a szemünk és a fülünk  homokkal.
 

Barbara: Most vagytok a táv felénél, éreztétek valaha úgy, hogy elég volt, feladjátok?
Charles, Will: Abszolút, mindkettőnknek voltak rossz pillanatai, ami mind fizikailag mind pszichológiailag nagy kihívást jelentettek számunkra. Például amikor 188 km-t kellett teljesítenünk a sivatagban, szembe szélben, árnyék és menedék nélkül, azt nem igazán nevezném mókásnak. Mindent egybe vetve boldogok vagyunk, hogy végül el tudjuk viselni ezeket a nehézségeket, mivel nem pusztán kaland vágyból tekerünk, hanem egy olyan célért, ami mindkettőnk szívéhez közel áll – a "A Child Unheard" szervezetnek gyűjtünk adományt a túránkkal, amit ugandai és ghánai gyermekek taníttatására fordítanak. 

Barbara: Mi volt az eddigi legérdekesebb pillanat?
Charles, Will: Nagyon nehéz megmondani, mivel a túra hátralévő részét még nem ismerjük. Viszont volt egy fantasztikus napunk Mongóliában, mikor is egész délután enyhén lankás lejtőn ereszkedtünk lefelé 30 km/h sebességgel, enyhén kavicsos utakon, csodálatos kilátással a sztyeppékre. 

Barbara: Mit gondoltok, melyik része az útnak lesz a legnagyobb kihívás?
Charles, Will: Eddig a minden bizonnyal a heteken át tartó utunk Mongóliában volt a legnehezebb. Brutális szelek, lélek ölő utak, mindez a semmi közepén. Jelenleg Kazahsztánban vagyunk, ahol sokkal jobb már az utak minősége, viszont az iszonyatos szembe széllel küzdünk még mindig. A túránk megkezdése előtt úgy gondoltuk a Pamír hegyvidék lesz a legdurvább, bár odáig még nem jutottunk el. Charles sajnos magassági betegségben szenved és 4200m körüli tengerszint feletti magasságnál akár el is ájulhat, mivel 4600m magasságig is feltekerünk majd, ezért valószínű sokat kell majd segítenem neki.

Barbara: Egy Surly Disc Trucker-t és egy Condor Heritage-t használtok a túrán, még mindig úgy gondoljátok, hogy ideális választás volt? Eddigi tapasztalataitok alapján változtatnátok valamit a felszereléseteken?
Charles, Will: Egy ilyen túrán, ahol ilyen sokféle úttípuson kell tekerni, elég nehéz kiválasztani a legideálisabb kerékpárt, azonban eddig teljesen meg vagyunk elégedve mindketten a választásunkkal. Néha azért jól esne egy teleszkópos első villa, ami blokkolható, azonban ezt leszámítva a bringák jól bírják a megpróbáltatásokat. Mind ketten rendelkezünk egy Banshee 200 típusú sátorral is, amit szívesen lecserélnénk egy nagyobbra, ugyanis még egy embernek is elég szűkös. Szintén jól jönne egy napelemes töltő, néha ugyanis nincs hozzáférésünk elektromos áramhoz, azonban ez semmiképpen sem alapvető szükséglet.

Barbara: Ne feledkezzünk meg a közös célotokról, az adományozásról sem. Hogyan és miképpen merült fel ez az ötlet, illetve ez a nemes cél? Hogyan jutottatok el 2015-ben Ghánába mint önkéntes munkaerő? Miért pont Ghána?
Charles, Will: Még 2013-ban több barátunkkal együtt jelentkeztünk önkéntes munkára Ghánába, ahol a helyi iskolákban segédkeztünk, és mindnyájan nagyon élveztük. 2015-ben egy hosszabb időtartamra visszatértünk újból Ghánába, ahol szomorúan konstatáltuk, hogy a pénz hiánya az iskola létét fenyegeti. Miután mindkettőnk szívéhez közel került ez a hely, segíteni szerettünk volna pénzt gyűjteni az iskolának, ami garantálná az ottani gyerekek oktatását és egy stabilabb jövőt egyaránt. Ebben segít a már említett "A Child Unheard" alapítvány is, mi magunk pedig több mint £20,000 értékű adományt gyűjtöttünk össze, és minden további hozzájárulást szívesen fogadunk a "Just Giving" oldalunkon keresztül. 

Barbara: Tervek a jövőtöket illetően? Gondolkodtok már egy újabb nagy túrán?
Charles, Will: Jelenlegi kalandunk befejeztével visszatérünk az iskolapadba és folytatjuk tanulmányainkat, azonban mindenképpen szeretnék hasonló kalandokban részt venni a jövőben. A hagyományos életvitel keretein belül egyedi lehetőség lehet egy szemeszter halasztása, amit felhasználhatnánk egy újabb nagy túra beiktatására, például keresztül tekerni Afrikán, amint mind a ketten szívesen bevállalnánk. Egy ilyen hosszú, kemény és sok szinten nagy igényeket támasztó túránál azonban jól jön ha az embernek van motivációja, vagy egy cél amiért küzdhet, akárcsak nekünk most.

Köszönjük szépen Charles-nak és Will-nek! A heel Nuts Cyclotouring csapata sok sikert és még több új kalandot kíván nektek a jövőben! Charles és Will utazását követhetitek a Beijing to Teheran oldalon, illetve a fotóblogjukat a Instagram oldalukon.

Üdvözlettel!

Herczogné Domina Barbara