Ronde van Nederland: Report I.

Ezen sorozatunk a "Ronde van Nederland" azaz a holland körtúrának az előkészületeiről és megtételéről szól. Egy sikeres kísérlet, melynek során négy nap alatt 1300 km megtétele volt a cél kerékpárral, Hollandia határai mentén.

Ahogy azt ígértem, jelentkezem egy nagyobb beszámolóval, a holland körtúrával kapcsolatban. Először azonban következzenek a tények. A túrát sikeresen befejeztük, az előre megtervezett tempóban és ütemben, vagyis a március 29. keddi startolással és április 1. pénteki befejezéssel. A tervezett 1300 km nem jött össze, köszönhetően a menet közben bekövetkezett komplikációknak, de nem vagyunk elégedetlenek, hiszen így is összejött 1225km a négy nap alatt. A Frankensteincolnago-ra keresztelt futár bringám kitűnően helytállt, én is túléltem a túrát esés és nagyobb sérülések nélkül (a kisebbekről részletesen majd később). Öröm, boldogság!  

Természetesen a túrát megelőző hétfő este nem volt nagy a nyugalom. Izgatottan vártunk mindnyájan (Barbara és én, szerk.) a kedd reggelt. Én személy szerint nem is aludtam túl jól, ismerős érzések kerítettek hatalmába. Hasonlóan éreztem magam, mint anno a MTB XcO versenyek előtt, verseny drukk és izgalom keveréke, továbbá a már-már irritálóan lassan múló idő, amit a sűrű óranézegetés egyáltalán nem segít. Naná, hogy fél órával korábban kipattantam az ágyból, mint ahogy kellett volna. Felöltöttem a gondosan előkészített kerékpáros gúnyát, megreggeliztem, és mindeközben folyamatosan azon járt az agyam „vajon mit hagyok itthon, mi kellhet még”. Mondanom sem kell, teljesen szükségtelen mindez, hiszen már ezen rugóztam, mióta megszületett az ötlet és elterveztem mindent (nagyjából három héttel az indulás előtt). Lényegtelen, úgysem tud az ember ilyenkor halál nyugodtan egyéb tevékenységekkel foglalkozni, egyszerűen nem megy, akció van és kész, pörögni kell :)

Ott álltam a nappaliban, felkészülten, jóllakva és arra vártam, hogy a családom legifjabb tagja is felébredjen, hogy egy búcsú puszit nyomhassak az arcára. Ez a szokásos menetrenddel ellentétben (6:00 helyett 6:45) később következett be, miután csak két napja álltunk át a nyári időszámításra. Nem gond, amúgy sem voltam izgatott, vártam türelmesen :) De csak megébredt, gyors ölelgetés és puszi, majd a fiam az ébredést követő félkómában konstatálta mi is a helyzet, halkan megjegyezte „Tá-tá apa, apa ement”. Igen, apa elment, vagyis majdnem, még egy gyors fotó az indulás előtt a sötétben, majd meglódultam.

Folytatjuk, addig is elolvashatjátok az előzmény posztokat!

Üdvözlettel,
András

Fénykép geléria a Flickr-n
Instagram "élő közvetítés" fényképei #wncNLchallenge

Előző posztok:
Preparation for something bigger
Ronde van Nederland
Ronde van Nederland: The Saddlebag
Ronde van Nederland: Three days to go
Ronde van Nederland: Done!